Dj mustra: Szexi-e vagy?

Nézegetem itt a dj-ket nap mint nap, olyan fura, ilyen bálványként értékelik őket, csajok sikítanak nekik, meg minden. Ez a Steve Lawler pl oltári szexi volt, mégis több volt  fiú a buliban, mint a csaj, ez alapvetően fura. Na mindegy szóval az jutott eszembe, hogy végig nézem a jelesebb hazai neveket, és jól megmondom ki a legszexibb XDXD Ahogy elkezdtem nézegetni, rájöttem, hogy van viszont jó pár nagyon nem szexy is. Úgyhogy következzen itt a 3 legszexibb, és a 3 legkevésbé szexi dj :)

Dandy. Állati szexi. Mondjuk azzal a vadul burjánzó mellkasszőrzettel kezdhetne valamit, de alapvetően szép mosoly, huncut szemek, és ahogy ünnepelteti magát a dj pultban, azt tanítani kéne. Nagyon tud hangulatot csinálni, és tetkója is van. Talán ő a legszexibb, ráadásul MENŐ is.

Bárány. Ex-szexi, lesz szexi:))) Úgy tűnik retteg az öregedéstől, ezért kicsit sokat szolizik mostanában. Fény korában iszonyú szexi volt, még pár év, és igazi komoly férfi lesz belőle őszülő halántékkal. Egész szexi, bár ő az aki alá nagyon kéne egy piros sportautó f@szhosszabításnak. Kicsit több külsőség, és státusz-szimbólum, és igazán nagyon állati szexi lehetne. Csak az a baj, hogy bármilyen szexi is, egyszerűen NEM MENŐ.

Antonyo. Elég szexi, van stílusa, és tudja is mutogatni magát. Egyedi a srác, kimondottan MENŐ és nagyon jól tartja magát, irtó fiatalnak tűnik (vagy az is?) Az a jó benne, hogy még jó pár évig nagyon szexi lesz, mert irtó jól állna neki kicsit több mosolygóránc, meg minden. Ezügyben a sok éjszakázás megteszi hatását reméljük ;)

Na és akkor következzék a dj pasik alja, a 3 legkevésbé szexi.

Kühl. Nem szexi, de még csak nem is MENŐ. Sose volt szép, de mostanában brutál kövér. Nyilván nem könnyű lejönni a kóláról, meg ilyenek. És a sztárságát is megkérdőjelezném. Szerintem Kühl egész egyszerűen kiment a divatból, és sose lesz már igazán sikeres. A zenéje is szar, ráadásul ilyen fejjel ne rondítsa már a klubok hangulatát.

Lauer. Szintén kiöregedett party veterán, valahi itt nyomta a Balcsi környékén, akkor még kimondottan MENŐ volt. Dexion volt a toptop disco, meg ilyenek. Most Discoshit dj, szerintem inkáb diszkós shit. Hallottam NiteRise partyn zenélni, és hát nem dobtam el az agyam. Pedig nem vagyok az a vájtfülű típus. A külső jegyei meg nem érdemelnek túl sok kommentárt.

Hamvai PG. A helyében visszakérném Norbitól a lét az utolsó fillérig, az egész biztos, mert sok eredmény nem hozott az Update kaja. Meg ez a gagyi duma, hogy térde gecik modern tánczene is totál kiveri nálam a biztosítékot. Eleve végigpofázza a bulikat, nem lehet tőle táncolni, ami lássuk be 2009-ben gigaciki.

Akarok egy dj csajos posztot is, ha vkinek van ötlete, hogy ki a legszexibb,és legkevésbé szexi dj csaj, az szóljon. Szexik közül most hirtelen Sylvie, Julia Carpenter, és Flower jut eszembe, nem szexinek meg ott van Évi-D. Nektek ki jut még eszetekbe?

Címkék: dj bárány szexi hamvai lauer dandy antonyo kühl @ 2009.07.23. 14:57

Látod azt a csajt ott fehérben?

(Na úgy döntöttem, hogy írok valami komolyabbat is, mert a fesztiválblogos nyertes sztori után kaptam hideget-meleget tőletek... XD)

Szóval pénteken white party lesz, és izgulok rendesen, mert sosem voltam még ilyesmin! Azt hallottam, hogy a white party divat eredetileg a melegek körében kezdődött, és ilyen AIDS ellenes partik voltak. Hát az tuti, hogy most már inkább a hetero pasizásról/csajozásról szól :))) A másik story szerint meg állítólag azért kell fehérben lenni, mert ez valami DJ-nek az emlék bulija, ami Ibizáról indult, de ez az egész totál zavaros. Tök szeretném tudni ki volt az a dj, mit zenélt, hogy halt meg meg minden. Na majd megkérdezem Belot, de ha valaki kommentben elárulná, annak frankón adnék egy puszit.

Amúgy elég fura szokás, hogy egyszínűbe öltözik mindenki ilyenkor. Pont emiatt is pl. hogy magyarázod el, hogy Andi, azt a srácot nézd, fehér ing, barna haj, fehér gatya. Pff. Óráról meg napszemcsiről lehet max azonosítani az arcokat (bár ez az éjjeli szemüveg feelinget nem nagyon érzem). Mondjuk én gondolom egyenruhában leszek, szal végülis mindegy. De legalább engem be tudnak azonosítani a pasik :)))

Amúgy tök vicces, ahogy közeleg a  white party, mindenki azon pörög, hogy mit kéne felvenni. Eleve tök nagy előnnyel indul aki jól lebarnult (vagy fekete). Iszonyú szépen mutat a napbarna bőrön a fehér (Mondjuk Márió különösen durva lesz:))) Úristen annyira szép aza csávó, csak ne lenne olyan sötét. Mármint nem a bőre. Na mindegy hagyjuk is.)

Lányoknak még talán egyszerűbb a dolog, főleg, hogy a cipő lehet más színű is. Andit ahogy ismerem, majd vmi ilyesmi lesz rajta:

Vagy még azt tudom elképzelni, hogy valami vad fehér combfixet fog venni. Á az a nőszemély, úgy imádom nagyon keményen tud kinézni. De mindegy most.

Szóval az már egy sokkal erdekesebb kérdés, hogy a pasik miben lesznek? Mert ugye a kidolgozott testű szolisrácok nyilván állatul fognak kinézni, a többieknek viszont ez elég necces. Főleg, hogy a legtöbb srácnak nincs is fehér gatyája. Mondjuk ezek elég jól néznek ki:

Bár nemtom, szóval egy pasi, nagy fehér cabrioban, fehér öltönyben még eléggé izgalmas, meg férfias. De egy ilyen buliba tök fura, minden srác lenvászon gatyában lesz, vagy hooogy? Arról nem beszélve, hogy reggelre mindenki tiszta kosz lesz.

Szóval az a helyzet, hogy Andi a csajokkal ezerrel pörög a vásárláson, és merem borítékolni, állati szexi lesz, a srácok meg egyelőre húzzák a szájukat. Nem tudom én még sose voltam white partyn, de én is meg lennék lőve asszem azzal, hogy mit vegyek fel. Ti miben mennétek???

Címkék: white party @ 2009.07.15. 15:46

A Balaton legjobb pultoscsajai:)

Na jó, csak a honey legjobb csajai, de tuti, hogy mi vagyunk az ország legjobb pultoscsajbandája. Sajna a Lipstickes bandáról nincs képem, de majd szerzek róluk is, mert ők se semmik :) Neveket, meg sztorikat nem fűznék hozzá:)))

Először néhány közös kép:

Még egy csoportos, a középső csaj egyszerűen gyönyörű:

Szerinted a srác kér valamit? :)

Ő azt hiszem a legcukibb:)))

Itt ugye a pólón lévő logó az érdekes;)

Lány szemmel nézve ez a csaj gyönyörű! Szerintetek?

Ő meg konkrétan Anna bál szépe volt 2003-ban:))))

Ezen a képen meg asszem senkinek nem kell segítenem, hogy mit kell nézni ;)

Van pár olyan képem is, amin buli van a pultban, de az majd egy következő poszt ;)

Címkék: nők csajok park honey sundance pultos sundancepark @ 2009.07.13. 10:02

albínó néger egy szál punciban és más zavaros fesztiválsztorik XD

No hát leírok egy tavalyi fesztiválsztorit, ha már idén dolgozom BS helyett, meg úgyis van ez a verseny. (Na ha ezt a vezetőség olvasná, biztos a fejemet venné érte, hogy a SOunról írok hihihi;)) Ha mi a Tücsivel nekivágunk az éjszakának, az már önmagában sztory, főleg, ha mindezt egy üveg abszint kíséretében tesszük. Az egész úgy ezdődött, hogy tök le voltunk égve, dehát BS-on muszáj berúgni, ígyhát akkori főnökünktől vettünk egy üveg abszintot beszeráron, mert ugye az ár/berúgás arányban elég költséghatékony. Mondjuk én nem bírom az abszintot, főleg cukor nélkül nem, úgyhogy a nagyrészét be is puszilta üvegből a Tücsi. Neki jól csúszott, mert már előtte is be volt kissé rúgva. Épp óriás szerelmibánatban vergődött, a pali meg persze ott volt a Soudon, Tücsi meg nagyon meg akarta szerezni. Felvett egy zöld miniruhát (szerintem az annyira rövid, hogy inkább póló mint ruha, de ők csakazértis ruhának hordja) alá meg bikinit, nyilván. Addig addig kellette magát a Lacinak, míg meglepő módon Laci kötélnek állt, és megdugta valami Backstageben. Na persze ez hiányzott ahhoz, hogy teljesen kikészüljön, merthát nyilván a srác nem szerette, nem akart tőle továbbra se semmit, csak szánalomból dugta meg szegényt. Drága Tücsim lába alól itt végképp kicsúszott a talaj, plusz a bugyiját is elhagyta valahol az action közben. Mondanom se kell, a szupermini ruci szépen fel is csúszkált egyfolytában, de mivel Tücsi felváltva bőgött örömében és bánatában, meg néha sikítva röhögött részegségében, az volt a legkisebb gondja, hogy hányan látják bugyi nélkül. Aztán gondoltam kicsit józanodjon már ki, levittem a partra a T-mobil Lounge mögé, hogy kicsit szellőzzön a feje, meg gondoltam megmosom az arcát egy kis hideg vízzel. Könyörögtem neki, hogy húzza le a ruháját a seggéről, de hiába. Lekísértem a lépcsőhöz, erre az állat bele is rohant a balatonba. Fogalmam se volt mit csináljak, jött a biztonsági őr, elkezdett velem üvöltözni (mintha én lettem volna a balatonban) hogy azonnal szóljak rá, hogy jöjjön ki. Ő  meg hallotta az egész veszekedést, de semmit reagált, csak táncolt ott a vízben, meg fröcskölt, magából teljesen kikelve, ujjongott, hogy milyen szép az élet. Szegény őr halál zavarba jött, fogalma se volt mit csináljon. Mondom hadd menjek be, kihozom, mire ő: SENKI nem mehet a vízbe éjjel, a kis barátnődre pedig kihívom a vízirendőrséget. Na az még hiányzott volna, hogy elvigyék a rendőrök egyszál punciban szegényt.  Könyörögtem, hogy hadd hozzam ki, de az tuskó nem engedte, hanem kajakra cébézett, hogy valaki küldjön vízirendőröket, Tücsi meg csak fröcskölt, és sikítozott és táncolt. Ráadásul ez vasárnap este volt, akkor már igen hideg kezdett lenni, biztos emlékeztek, hajnara le is szakadt az eső. Nagyon komolyan rászóltam, hogy ha nem jön ki azonnal, akkor a vizirendőrök fogják elvinni, ráadásul nagyon beteg lesz ha így folytatja. Erre zokogva kivonult, és összecsuklott a parton. Tisztára kibukott, ilyet még nem láttam tőle soha. Mint egy idegbeteg úgy viselkedett. Na mindegy, felkísértem a nyaralóba ahol laktunk, megfürdettem forró vízben, persze ezen is hisztizett, hogy én őt ne vetkőztessem, meg ő nem leszbi, és a Lacit akarja. Na ezen a ponton fel kellett pofoznom, hogy kicsit észhez térjen. Mégse fektethettem le vizes ruhában baszki!

Volt már vagy 2 óra mire ezen túlestünk, meg hideg is volt, de mondom mégiscsak utolsó nap, visszamegyek fesztiválozni. Bementem a Red Loungeba, valami drumandbass szerűség volt ott, de a fogyasztható fajtából, úgyhogy elkezdtem lötyögni. Azt hittem az az este ennél már nem lehet durvább. Táncolok, táncolok, erre kiszúrtam egy meseszép félvér srácot (mindig is imádtam a fekákat) úgyhogy kicsit közelebb menetem, meg jobban ráztam a popsim. Hallottam, ahogy franciául beszél a haverjával, jajj tisztára bezsongtam, annyira szexi volt. Persze akkor már azért ő is stírölt, meg minden, úgyhogy klasszik viselkedés bedob, hajdobálás, szájnyálazás, stb. Oda is jött kicsit csevegtünk angolul (hehe a vendéglátnyelven kívül kb semmit nem tudok angolul de mindegy) fáradt is voltam, mondta, hogy hazakísér. A torkomban dobogott  szívem végig a nyaralóig. Nem volt jó a szex, de a srác meg közben annyira szép volt, hogy teljesen lenyűgözött, ráadásul ahogy spontán mondogatott franciaszavakat az ágyban, attól totál kivoltam. Annyira szexi volt, hogy hihetetlen. MOndta, hogy nem iszik, nem dohányzik, hanem csak sportol. Ez látszott is a testén. De nem ez a durva, hanem alig vártam, hogy világos legyen, és jobban megnézhessem. Na hát világos lett, erre látom, hogy narancssárga a haja. Mondom hogy lehet ilyen idióta egy néger, hogy kiszőkítteti a haját pali létére. Meg is kérdeztem, Leo why is your hair this orange? Az mondja it's natural. Erre jobban megnézte, és frankón minden egyes szőrszála narancssárga volt. Gödör narancssárga szőr borította lábát. Teljesen nem értettem, a bőre alig barnább az enyémnél, a szőre narancssárga, a formája, a szaga, meg mindene néger. Megkérdeztem honnan jött, azt mondta párizsból. Nem akartam tovább firtatni, dehát nyilvánvaló volt, hogy nem francia. Napokig ezen morfondíroztam, mire az egyik haverom benyőgte, hogy te hülye, te kifogtál egy albínó négert!!! Rákerestem a neten, és kajakra, tényleg, így néz ki egy ALBÍNÓ NÉGER! Hogy hány ilyen lehet a világon azt nem tudom, de kár lett volna kihagyni, az biztos. Kifogtam egy igazi kuriózumot. Egy gyönyörű albínó négert. Nem hittem el, hogy ilyen van basszus. Mekkora mák kell ehhez?!

Kb így nézett ki a srác, de esküszöm az is lehet, hogy pont ő volt:

Címkék: szex meztelen albínó néger tücsi fesztivalsztori @ 2009.07.09. 16:44

Wakeboard: Szénné égtem minden értelemben

Jajj, nem írtam már napok óta, kicsit nagy volt most a pergés. A vasárnapot gyakorlatilag átaludtam. Megint rengetegen voltak szombaton, most a Lipsticben dolgoztam, meg persze megint belecsúsztam egy hajnali berúgásba, aztán persze nem alvás, hanem strand, meg ilyenek. Nem is mondtam, végre lejött Tücsi, úgyhogy most aztán a Balaton a RiviéraXD. Persze úgy szétcsaptuk magunkat a nagy találka örömére, hogy az idióta nem keveredett haza még hétfőn se. Volt annyi lélekjelenléte, hogy tegnap reggel felkelt és betelcsizett a postára, hogy beteg, ami sztem a hangjából ítélve egész hihetően hatott:))))) Úgyhogy most a héten lent marad. Mindenesetre én azért remélem kirúgják, hátha akkor majd felveszik ide, hehe:) Most, hogy ketten vagyunk szupercsajszik, van sztori bőven:) Tücsi megismerkedett még szombat éjjel valami Wakeboardos bandával, ami azért érdekes, mert tele volt a park vitorlázókkal a kékszalag gála miatt, de ő persze kifogta a wakeboardosokat. Asszem erre mondják hogy LOL. Jó annyira azért nem, mert a Mandula is Wakeboardos, aztán miatta járnak ide sokan, de azér mégis milyenmár:))) Na lényeg, hogy vasárnap délután keveredtünk ágyba, és aludtunk is hétfő reggelig, amikoris elmentünk a srácokkal Wakeboardozni. Na az a nem semmi, én síelni tudok, azt hittem kb olyan lesz, de nagyon nem olyan. Eleve nem tudtam elindulni, sehogyse. Kb délig azt játszottuk, hogy ráálltam, meghúzott az az izé (vannak ezeknek a cuccoknak nevei is, a srácok nyomatták, csak nem tudtam megjegyezni) én meg azzal a lendülettel estem fejest a vízbe. Az a durva, hogy a víz konkrétan megüt, ha beleesel, és így csíp meg minden. Erre mondta ott valami Bélabá, hogy próbáljak meg beugrani inkább, mint a nagyok. Na abból is kb vmi ilyesmi lett:

 Persze Tücsi simán elindult, nemtom jobbak az izmai, vagy ügyesebb, vagy mittudomén, engem mindenhogyan hasra rántott az a szar. Tücsi meg tök ügyesen indult, de ahányszor a kanyarig ért, taknyolt:))) Halálra röhögtünk magunkat egymáson, meg persze a fiúk is rajtunk. Tök röhej, hogy ha két csaj bénázik, az mennyire beindítja a pasikat. Addig addig segédkeztek, meg magyaráztak, meg mutogattak, hogy a beugrós módszerrel el tudtam indulni, de a kanyart én se tudtam bevenni egyszer se.

Mondanom sem kell, hogy nyilván a vizes bőrömmel szénné égtem, úgyhogy most felváltva ver a víz, és vacogok, meg minden bajom van. Tücsinek ezzel is mázlija volt, asszem a héten én vagyok a Lúzer. Nemtom, hogy azért, mert ő többet jár szoliba, vagy mi. Még szerencse, hogy ő nem annyira van ki, és gondoskodik rólam. Mert mondanom se kell, hogy az albiból mindenki felszívódott, nagyon nyár van, alig látom a többieket, tök sokat voltam egyedül míg nem jött ez a cicavirág. Délután volt boltba, hozott dinnyét, de persze szétkapta és felöntötte vodkával, elvégre egyszer van szabin, vagy mi:) Úgyhogy megint kezdünk berúgni, miközben én ragadok az aloe verától, nagyon komoly:) Remélem ne fogok lehámlani, mert holnap már dolgoznom kell, csütörtökön meg jön a Cool Tévé forgatni, ami azért lássuk be elég para! Tökre csini akartam lenni arra az estére, azért izé, kamerák meg celebek, meg minden. Erre most azon kell izgulnom, hogy nehogy cafatokban kopjon a bőröm. Rettenet.

Címkék: wakeboard leégés tücsi @ 2009.07.07. 18:01

meztelen nők, szexi fickók, éljen a sundancepark

Most jövök a parkból, lógtam még ilyen EÜ kiskönyvvel, meg hasonló hülyeségekkel, hogy bizonyítsam, nem vagyok tbc-s, meg semmi ilyesmi :)

Aztán gondoltam lenézek a rádióstúdióba, megkérdezem Jutasi bácsit, hogy milyen volt a volt meg ilyenek. Erre azt látom, hogy a telejes vezetőség sórakozik az egyik bungalló előtt, mondom mi van itt? Aztán látom, hogy fotós állvány, meg csajok, meg meseszép pali, meg minden ami kell. Nem tudtam, hogy valami divatfotózás, vagy mi lehet itt? Az egyik csajszinak komolyabb szája volt, mint a voksán virágnak, esküszöm.

 

 

Erre rám szólnak, hogy hozzak már egy üveg viszkit, meg pezsgőt vödörrel, meg üres redbullos dobozt, mondom mi van veletek srácok? Meghülyült itt mindenki? Erre azt mondják, rendetlenséget csinálnak, na mondom most akkor semmit se értek, felsorakozik itt mindenki rendetlenséget csinálni? Tiszta hülyék ezek! :)

Na mindegy, meghoztam a motyót, gondoltam tudják mit csinálnak:)) Na utána bekukkantottam, látom, hogy a két alul öltözött csaj fetreng az ágyon, egy óriási kupleráj közepén, már csak a pia kellett, hogy bulihotelnek nézzen ki a történet, leesett, hogy itt kérem bulihotel fotózás van :)

Nagyon durva, ezek a csajok valami meseszépek voltak, asszem rám férne egy kis edzés, meg egy ki szoli, mert ebben a mezőnyben elveszek, pedig az egyetemen azért elég népszerű vagyok, meg a pultban is azért itatnak a srácok, de itt egy komolyabb fogáshoz nem egyszerű mezőnnyel kell szembeszállni, hogy az ember belecsússzon a megfelelő körökbe, ahol pottyanhat egy-két Louis Vuitton. Viszont volt valami modellfiú, a srác úgy pózolt, hogy nekem volt kellemetlen, igazi kis cicafiú. Nem mertem nagyon fotózni, mert zavarba hozott az a csípőcsont nagyon, esküszöm  még a bugyim is nedves lett, és az a kis fehér, gömbölyű fenék, ááááááááááááá. Megzabálnám! Az van a szobafalra írva, hogy "egyetlen éj többet ér, szürkén leélt éveknél". Hát frankón mondom, hogy ezzel a csávóval egyetlen éj bárminél többet érne, még akkor is, ha a két csajt is be kell vállalni hozzá:))))

Címkék: nők meztelen fotózás szexi sundancepark fickók bulihotel @ 2009.07.03. 16:12

Beachball party, meg az after XDXD

Megkértem andit, hogy írjon már egy posztot erről a Chicaneről vagy kicsodáról, mert mindenki arról beszél még mindig, én meg végig be voltam zárva a Honeyba. Mondjuk Blackiék csapattak az éjjel rendesen, meg volt teltház is meg minden de azért ez a medencés party érdekesebb na. Persze ez a kis ribi lusta írni, úgyhogy most ez nekem jut így másod kézből. Szóval az volt, hogy mikor délután kiderült, hogy a többiek mégse jönnek, meg a  Tücsi sem tudott elszabadulni, akkor ő is arra jutott, hogy inkább nem jön, hanem felkészül a hétfői vizsgájára (kivasalja a miniszoknyát, vagy mire gondolt? mert tanulni azt nem szokott:)))) Gondolta legalább majd a Márió többre fogja értékelni, mikor kiderül, hogy feleslegesen vár rá a parkban XD. Meg persze ő se tudta ki az a chicane, de este benyomta a Riset, és akkor leesett neki, hogy ők nyomják azt a Saltwatert amire mindig sikítani szoktunk a Rióban. Na persze ettől úgy felpezsgett a vére, hogy rögtön mégis át akart jönni Füredre. Hívogatott, hogy intézzek neki sofőrt meg jegyet, de nálunk a pultban nem lehet telefon, meg amúgy se tudtam volna ilyesmit intézni. Andi kissé el van szállva, azt hiszi, hogy csak azért mert feszes a popsija, meg a bűnöző exfaszija megcsináltatta a cicijét, már mindenki az ő kénye-kedve szerint pattog. Elég mázlija volt azzal a fickóval, nem csak a mellek miatt, hanem mert nem nyírta ki mikor lelécelt Gáborral. A srác frankón szerette asszem.

Na szóval végül felhívta a Máriót, aki akkor már félórája várta feleslegesen, hogy nem tud átjutni jöjjön el érte.  A szerencsétlen meg persze már pattant is a tuning golfjába, rohant az Andiért. Aszitte megint meg dughatja, ez a lökött még rá is tett egy lapáttal, volt pofája azalá a dögös fürdőruci alá neccharisnyát venni, szegény Márió... a kocsiban meg sikított, hogy gyorsabban, gyorsabban, mert mindenképpen oda akart érni még chicane végére. persze parkolóhely nem volt közel-távol, úgyhogy levette 5 rongyra, hogy ő vesz magának VIP jegyet, és berohan, a kocsit meg intézze el a Márió ahogy tudja, majd bent találkoznak. Andi azt mondja, hogy olyat ami ott volt, még sose látott, pedig ő volt már Niki Beachen valahol Marbella mellett a bűnöző exszel, meg Balatonsoundon is. Nyilván rögtön össze is futott valami másik exszel, azzal meg vetetett egy vodka redbullt, és elindult pörögni. Andi nagyon keményen táncol, úgy nyomja, mint egy sztriptíztáncos, még én is belepirulok néha abba a vonaglásba amit művel. El tudom képzelni, hogy milyen közönsége volt ahogy a vizes testével ugrált ott a medencében. Biztos vagy százan őt nézték a koncert helyett. márió a nagy parkolás közepette csúnyán bebukta Chicanet, ráadásul volt olyan sóher hogy magának meg nem vip jegyet vett, na itt meg bebukta az Andit is. Lement a koncert, aztán ilyen Riseos zenéket nyomtak, amit meg Andi imád, nekem mondjuk jobban bejön az a house ami a Honeyban volt. Asszem másoknak is, mert állítólag a Voksán Virágot megdobták egy strandlabdával de úgy, hogy az egyik lemezjátszója meg is halt teljesen. Szóval miután az a gyík eláztatta a telefonját, és kiverte a hisztit Andi ott hagyta, és felvonult a vipbe, gondolta ott terem neki babér. Azt mondja ott olyan nők voltak, hogy a neccharisnya ellenére is szürkének érezte magát, meg elcseszte, mert gondolta strandbulira flipflopot kell venni, pedig a piros tűsarkúban jobbak lettek volna az esélyei.

Az aquaparkban lehúzták a zenét elég korán, úgyhogy átjött a Honeyba, ott rögtön rá is mozdult valami srác, aztán kiderült hogy itt van vele a barátnője. Az a kemény, hogy kiderült, a csaj kérte a palit hogy húzza be andit egy hármasba, andi meg elég prűd, ezen teljesen kiakadt. Nem értem miért, szerintem minden lány leszbi egy kicsit, én is voltam már csajjal, de Andi kivan ettől. Úgy kiborult, hogy visszament Márióhoz, aki persze a Honeyba se vett jegyet (magára sajnálja a szerencsétlen, csak nőkre költ) úgyhogy a Cocomoban rángatózott a retro zenére mint egy hülye. Mindenesetre Andi jóarc volt, megvárta a Cocomoban amíg végzek, hogy együtt is ihassunk valamit. Na ami ott volt, az nagyon vicces, reggelre beállt zenélni a Jutasi, meg behúztak minden függönyt, és olyan volt mitha még éjszaka lenne, ment a buli tovább. Volt ott pár nagyon kemény ilyen nagyhátú arc, a Jutasi meg ilyen cigányzenéket meg népdalokat játszott, a tömeg meg őrjöngött. Nem értem a srácok meséltek már a Korós afterokról, de nem hittem, hogy afteron ilyen zene szokott szólni, mondjuk én meg kiskoromban énekeltem, szal nagyon bejött a sok veretős house után egy kis dallam. Jól neki is álltam pálinkázni, a sráccal aki a honeyba végig a pultnál csorgatta a nyálát amíg dolgoztam,azt várta, hogy végezzek. Igor asszem valami VIP itt, legalább is úgy pacsizik az össze főnökkel, mintha muszáj volna. Úgy berúgtam, meg be volt sötétítve, hogy mikor kiléptem teljesen váratlanul ért, hogy fényes nappal van. Márió akkor már teljesen rá volt indulva az Andira, úgy kellett megszöktetnem szegényt. Azt hitte majd hazaviteti magát márióval, de rájött hogy nem tudná kidumálni, hogy miért nem engedi be, úgyhogy inkább nálunk aludt az albiban. Szerencsére reggel már nem volt olyan nehéz taxit szerezni mint éjjel, úgyhogy 10-re otthon is voltunk. Basszus, még nem beszéltem Mandulával (ő valami főnök szerűség) de szerintem ezért kapni fogok, hogy meló után így berúgtam (ő semmit nem iszik soha, és nekünk se szabad innunk ha dolgozunk). Holnap valami justmusic fm buli lesz, arra megyek dolgozni, majd lapítok nagyon, hátha nem jut eszébe amit látott, bár nemtom látta-e egyáltalán. Remélem nem rúgnak ki, mert ekkor egy világ omlana össze bennem. Imádok itt dolgozni, szegény Tücsi tök ki is van borulva, hogy bevállalta postát, mert ő is ide akar jönni, annyit meséltem róla. Az mondjuk király lenne, ha le tudna jönni, lakhatna az aliban a kanapén....

Címkék: meló nyár pasi honey sundance aquapark sundancepark cocomo @ 2009.06.30. 13:22

Az Aquaparkban VÍZ van!

Nem volt semmi a hétvége, most igazából nincs is idő megírni, majd holnap. Most csak annyit akartam, hogy egyes embereknek megdöbbentő élmény, hogy egy aquapark attól aquapark, hogy víz van benne XD

Tücsi nem jött le, de Andi átjött Alsóőrsről a Chicane-re. Szegény csajszi nagyon bebukta XD Úgy volt, hogy jön még pár haverja, akiket én nem ismerek, és akkor itt találkoznak Márióval a parkban. Márió a füredi RÉÉÉM :))) Na jó, nem rém szegény, igazából az a durva, hogy Márió JÓL NÉZ KI, csak olyan, de olyan sötét szegény, mint a Balaton éjjel :)) Valahol itt dolgozik a parton, asszem építkezésen, de nem lehetett belőle kihúzni, mert elfárad, ha 2 szónál hosszabb mondatokat kell mondania XD De valami hasonló melója lehet, mert mindig poros a haja, viszont iszonyúúúúan ki van gyúrva (nem felfújva, hanem rendesen), és olyan barna, mint amilyen én szeretnék lenni (mondjuk megnézném milyen fehér a gatyája alatt, hihi). Egyszer megpróbált engem is felszedni, de szegény leráztam, Andi viszont nem.

Annyiból jó volt Andinak, hogy a Szuper Márió befizette a Chicane-re, csak a hülyegyerek nem tudta, hogy vizes buli lesz. Mondjuk nem volt gáz, mert levette a pólóját, úgyis rövidgatyában volt, aztán bementek Andival, akin viszont annnnyira jól mutatott az egyvállas piros fürdőruha, hogy még én is megkívántam. A fürdőruhát... XD

Szóval ezek buliznak bent a medencében már vagy negyed órája, amikor Márió (a Szuper) rájött, hogy basszus amiben van az víz, neki viszont a telefonja a zsebében maradt....... A LÚÚÚÚÚZER :)))) Jó, nem röhögök rajta nagyon mert én meg egyszer a vécébe ejtettem bele a farzsebemből (amikor húztam fel a nadrágomat), de mikor Andi hajnalban elmesélte a Honeyban, hát szakadtam a nevetéstől, már majdnem rámszóltak, hogy talán inkább dolgozni kéne. Hát de hogy lehet valaki ilyen agyatlan?!?

Jó, tök vili, hogy Andi mellét nézte végig a fürdőruhában, de azért mert pasiból van még lehetne esze. Vagy nem?!? :)))

Címkék: aquapark @ 2009.06.29. 17:45

Fürdőruha 2009

Nincs könnyű dolga annak, aki meg akarja venni az idei fürdőruháját! Most nem is az árakról beszélek, hanem inkább a divatról... Kivágott? Egyvállas? Virágmintás? Állatmintás? Retró? Szerintetek én tudok dönteni?! :))

Itt vannak először is virágmintás bikinik. Nekem nagyon tetszik, egyszerre romatikus meg kicsit hippis, de azért nem annyira, hogy ne venném fel én is XD



Az állatmintás is nagyon megy most, mindenféle zebra, párduc (meg leopárd, meg jaguár, sose tudom melyik melyik...) Tök furcsa ahogy az állatmintákat a retróval ötvözni tudták, legalábbis anyu is csupa ilyen fürdőruhákban van a régi képeken, bár lehet csak megsárgultak a fotók :))))



Az egyvállas is elég nagy divat, mondjuk elég jól néz ki, ezt pölö a Calzedoniában lehet kapni. Az a baj, hogy nekem nem állna jól, túl széles a vállam hozzá, de vékony csajokon nagyon jól mutat!

Éééés akkor a nagy kedvenc! Idén nem ciki az egyberészes!!! Főleg, ha így van kivágva... Hát ha pasi lennék, az tuti, hogy ilyet vennék a barátnőmnek!!! Nekem sajnos nincs aki megvegye, de én is ilyenen gondolkodom XD





Címkék: divat fürdőruha @ 2009.06.27. 12:50

Strandlabdaaaaaa XD

Úúúúú, annyit strandlabdáztunk pici koromban a Fertőtóban! Aztán meg egy idő után már apa nem nagyon akart beengedni mert hogy szar a víz, ami igaz, de akkor is... Meg Rusztra is átjártunk néha Tücsivel, még a biciklivel is! Ott van a tóparton, de nincs strand, van viszont akvapark. Na jó, igazából 3 csúszda, de akkor is kircsi volt XD Csak az osztrák fickók csúnyááák, nekem az olaszok jönnek be XD

Lesz Füreden is most labdás buli az Annagorában a park mellett, meg mondjuk lesz Honey is, szóval nem hiszem, hogy be fogok menni, mert ott fogok dolgozni szerintem (már a Honeyban vagy a Lipstickben, na). Pedig lesz Chicane is, Belonak nem mertem megmondani, hogy nem tudom ki az, de állítólag nagyon komoly XD Meg mondjuk lehet nem is baj, hogy nem bulizok, mert nincs még idei fürdőruhám, a tavalyiban meg nem fogok elmenni :( Meg mindig le akar csúszni a melltartója, ami mondjuk 5 Bacardi-kóla után nem szokott ANNYIRA zavarni XD Ha lennének olasz pasik meg ha le tudna jönni a Tücsi Csornáról, komolyan kivennék szabit vagy mittudomén, csak szegény dolgozik csak ő a postán :(
 
Egyszer majdnem elmentem egyébként Cinetripre Pesten, csak annyira hülyék voltunk, hogy inkább a Rióba mentünk, jó volt az is, de azért nem pont ugyanaz basszus.
 
Erre viszont úúúúgy elmennééééék. Nem akar valaki helyettem dolgozni, vagy legalább kifizetni a jegyet? XD

Címkék: meló nyár aquapark @ 2009.06.25. 12:13

Éljen a telitalp!

Cipők... Mint minden rendes nő, nyilván imádom a cipőket! Tűsarok forever. Az van, hogy elképesztő mennyit dob a ember lábán egy jó tűsarok, nyújtja a vádlit, hosszítja a lábat, nőiessé teszi a járást. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb férfi ismerősöm cipőfetisiszta, imádják ahogy az ember lánya spiccel. Minél magasabb a sarok, annál gyakoribb a kérdés: „Bébi, hánykor végzel? Hazavigyelek?”
Szóval többek között ezért mindig magassarkúban dolgozom, még a jatt is jobb így! De nem is ez az érdekes, hanem az, hogy végre megint divat a telitalp. Nem ugyanaz ám egy fél centi vastag sarkon egyensúlyozni tálcával a kezemben, egész éjjel mint egy telitalpon. Az idei nyár divatja még kényelmes is, na ez a nem mindegy!

Ez egy kicsit fura, de szexy, fekete minivel mindent visz!

Ez nagyon meleg, képregényes, bevállalós. Egy Dick Tracys táskával pl. elég menő.

De az idei nyár legkeményebb sztorija a napközis konyhásnéni cipő, kicsit újraértelmezve:




Ezek nagyon faszák, vadul néznek ki, tartják a bokát, és nem lehet elesni benne, még olyan szélsőséges körülmények között sem, mint amikor berúgva szaladok hajnalban azon az átkozott terepkövön a Lipstickbe:)

Szóval a telitalp dolgozni irtó jó, de azért ágyban mégis csak ilyesmit viselnék szívesen;)

Egy dolog hiányzik nagyon az életemből, egy jó gazdag cipőmániás faszi, aki ezt mind megveszi nekem. Remélem nyár végére ez is megoldódik ;)

Címkék: meló divat nyár cipő pasi @ 2009.06.24. 12:14

Elkezdődött a nyár

Túl vagyunk a nyitáson. Hát nem semmi izgalom volt, így rögtön az
elején. Dolgoztunk a 3 klubban vagy 30-an, senki nem tudta senkinek a
nevét, se a számát. Ki hol áll, hol a vécé, hol a mérce, mennyibe
kerül és hol van a Bacardi, elfogyott a Gin, kitől kell kérni, szóval
kérdések azok voltak. Mondjuk a csajok tök jófejek, gyorsan
összeszoktunk, a Lipstick meg irtó cuki azokkal a plussös oszlopokkal,
meg tollas lámpákkal.
Délután még ömlött az eső. Kint az összes párna, és egyáltalán: hogy
lesz itt vendég? Az egyik fotós haverommal futottunk egy kört nyitás
előtt délután a zuhogó esőben, hogy megörökítsük az első perceket.
Nagyon fura érzés volt, egyfelől, hogy mennyire szép, másfelől hogy
hogy ilyen zuhogó esőben ki fogja látni, és mi lesz ha nem sül el jól?
Akkor mindenki mennyire szomorú lesz. Szerintem ez a kettős érzés
tökre átjön a képekből is. A nyár, a színek, és közben az a borús ég,
furcsa hangulat. Komolyan úgy izgultam, mintha ez az én bulim is lenne
egy kicsit.

 

Az a legdurvább, hogy mire minden készen lett (századszor is megigazitottuk a párnákat, meg a mécseseket) elállt az eső, és életem egyik leggyönyörűbb naplementéjére váltottunk. Annyira éreztem, hogy valami kezdődik, valami ami nagyon sok élményt tartogat. Kezdődik a nyár, az első nyár, amikor nem otthon lakom, hanem kiköltöztünk a koliból egy albiba Veszprémbe. Nagyon vártam az estét, annak ellenére, hogy tudtam, hogy ez nagyon durva pörgős meló lesz reggelig. Hát ez a buli, na ez iszonyat jó volt. Partyphoto-n ( már vannak fent képek, nincs erőm még mindg elmondani de ilyen tömeget ilyen időben remélni se mertem. Atyaég gyerekek, milyen nyarunk lesz!

 

Címkék: meló nyár eső park sundance sundancepark @ 2009.05.21. 16:49
süti beállítások módosítása